Nyolcvan éve vitroláznak
Ünneplek a vitorlások, mert túl vannak a nyolcadik x-en. 1929. december 3-án hosszú évek előkészítő munkája eredményeként megalakult a Magyar Vitorlásszövetség, amelynek első elnöke gróf Széchenyi Emil volt.
Az alapító klubok voltak a Balatoni Yacht Club (BYC), a Magyar Athlétikai Club (MAC) Motorsport és Vitorlázó Osztálya, a Keszthelyi Csónakázó és Korcsolyázó Egylet jogutódjaként a Keszthelyi Yacht Club (KYC), a Királyi Magyar Yacht Club (KMYC) és a Velencei-tavi Vitorlás Yacht Club (VVYC).
A hazai versenyvitorlázás első mérföldköve 1860-ra tehető, amikor megalakult a Balaton-Füredi Yacht Egylet, a mai Balatonfüredi Yacht Club (BYC) elődje. Ez volt az első szervezett vitorlás megmozdulás a Balatonon. Mivel abban az időben az infrastruktúra még nem volt megfelelő, mindössze öt hajó tartozott az egylethez.
Az első nagyobb fellendülés Richard Youngnak köszönhető, aki létrehozta a füredi hajógyártást. Egymás után épültek a jachtok, 1882-ben versenyt rendeztek, majd 1884-ben megalakult a Stefánia Yacht Egylet. Hamarosan azonban hanyatlás következett be, elsősorban a magas költségek miatt.
Az újabb fellendülés a jolle hajók megjelenésével kezdődött, ezeket már a sekély vizű déli parton is lehetett használni. 1912-ben lett először az ország a Nemzetközi Vitorlásszövetség tagja, majd 1914-ben törölték és a Nemzetközi Vitorlásszövetség 1921-ben vette fel újra soraiba a Királyi Magyar Yacht Clubot. 1927-ben itt már 109 regisztrált hajó volt. 1928-ban az amszterdami olimpián először képviselték hazánk színeit vitorlázók is, majd 1929. december 3-án megalakult a Magyar Vitorlásszövetség.
Az alapítása óta eltelt nyolcvan év során a Magyar Vitorlásszövetség számtalan európai- és világversenyt rendezett, és olyan kiemelkedő vitorlázókat segített a vitorlás sportban elért eredményeihez, mint többek között:
• Fináczy György, aki 1972-ben a müncheni olimpián 8. helyet ért el a finn-dingi hajóosztályban
• a Detre testvérek, akik 1980-ban a moszkvai olimpián bronzérmet szereztek a repülő hollandi osztályban
• Majthényi Szabolcs és Domokos András, a Spartacus VE versenyzői, akik hatszoros világbajnokok (1995, 2002, 2003, 2004, 2006, 2008), és kétszeres Európa-bajnokok (1997, 2000) a repülő hollandi hajóosztályban
• Litkey Farkas, a Kenese Marina Port VSE vitorlázója, aki az idén már kilencedik alkalommal nyerte meg a balatoni Kékszalag versenyt (2000 óta minden évben)
• Wossala György (BYC), aki 2004-ben ezüstérmes lett a világbajnokságon, 2008-ban pedig megnyerte az Európa-bajnokságot a Soling osztályban
• Vadnai Benjámin (BYC), aki 2009-ben ezüstérmet szerzett az optimist Európa-bajnokságon
A Magyar Vitorlásszövetség jelenleg 121 tagegyesületet számlál, és csaknem 4000 regisztrált versenyzővel rendelkezik.
Az elnökségben a hazai gazdasági életben fontos szerepet betöltő személyek irányítják a szövetség munkáját, tagjai között többen a nemzetközi vitorlás életben is komoly pozíciókat töltenek be (pl. Wossala György az Európai Vitorlásszövetség elnöke).
2010-ben a Magyar Vitorlásszövetség a februári BoatShow kiemelt vendége és szakmai partnere lesz, és három világversenyt rendez majd a Balatonon (dragon Európa-bajnokság, 22-es binnen jolle Európa-bajnokság és laser Európa-kupa).
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
