Rooney félrelépett

A News of the World és a Sunday Mirror leleplező írása szerint Rooney egy örömlány szolgálatait vette igénybe, miközben felesége gyermeket várt. Állítólag Rooney korántsem olyan jó az ágyban, mint a focipályán.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

John Terry szexkalandja, valamint Ashley Cole és Peter Crouch félrelépése után itt az újabb botrány: a bulvárlapok azt írják, az eddig példás családapaként számontartott Wayne Rooney sem szentéletű. A beszámoló szerint Rooney egy szórakozóhelyen ismerte meg a 21 éves Jenny Thompsont. Az újságban fecsegő hölgy azt mondta: Rooney ezután sms-ekkel bombázta, de ő már akkor közölte, nem ingyen vállalja a Rooney által kért dolgokat.

A focista tudomásul vette  a bejelentést, sőt arra is kérte a lányt, hozza magával barátnőjét is. Jenny szerint Rooney nem alkotott maradandót az ágyban és "hamar véget is ért a kaland".

Rooney aztán többször is igénybe vette a lány szolgáltatásait, elmondása szerint igen gálánsan fizetett. Egy alkalommal például 1200 fontot (négyszázezer forintot) fizetett neki.

A prosti szerint Rooneyt nem zavarta, hogy felesége ekkor éppen terhes volt és első fiúgyermeküket várta.

Több lap is azt írta, Rooney a botrány miatt nem utazik el a válogatottal a Svájc elleni találkozóra ám a hivatalos jelentés szerint a támadó ott van Capello keretében.

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.