Száguldott a Vasas

 

Már pedig vannak csodák. Végig irányította a Jug elleni meccset a Vasas. Így remekül játszva, meglepően simán nyert a magyar alakulat a Jug Dubrovnik ellen a férfi vízilabdázók Euroligájának B-csoportjában. Az első forduló mérkőzésén az angyalföldiek a harmadik negyedben már 8–3-ra is vezettek, végül 11–8-as győzelmet arattak. Mindez pedig azt jelenti, hogy az angyalföldi pólosok igen komoly sikert értek el, ami később még nagyon jól jöhet majd.

 

 

 

 

 

 

 

Ugyan a vezetést a Jug szerezte meg a Vasas elleni Euroliga-ütközeten, Varga Dániel nem sokkal később egalizált. Több gól nem is született az első szakaszban, látszott: két európai topcsapat játszik egymással, olyanok, amelyek képesek lebénítani az ellenfél támadójátékát.

A folytatásban azonban szerencsére a Vasas találta meg ellenfele gyenge pontját, és elhúzott 3–1-re, majd a dubrovniki szépítésre Kis Gábornak volt válasza, aki elsőre a kapufát lőtte telibe, ám a kipattanót követően már nem hibázott, második gólját szerezve a találkozón. (4–2)

Katonás Gergely öt másodperccel az első félidő vége előtt a számunkra oly kedves eredményre, 6–3-ra alakította az állást. A Vasas remekül pólózott, megérdemelten vezetett horvát riválisával szemben. Földi Lászlónak csak arra kellett ügyelnie a nagyszünetben, hogy nehogy kiengedjen csapata.

Nem engedett ki, legalábbis nem a harmadik negyed elején. Létay Krisztián szélről lőtt találatával már öt góllal, 8–3-ra is vezetett a magyar bajnok.

Egy mérkőzést azonban nem lehet csúcsformában végigjátszani, s ennek most a játékrész második fele látta kárát. A Jug ugyanis feljött 8–5-re.

A záró periódus elején Kis ismét megtörte a magyar gólcsendet (már vagy fél negyed óta gólképtelenek voltak az angyalföldiek), a Vasas pedig nem olyan csapat, amely a mérkőzés végén lead négygólos előnyt.

3:22-vel a vége előtt Varga Dániel kilőtte a hosszú sarkot, 10–7-re alakítva ezzel az eredményt. Eldőlt.

A Vasas – a Honvédhoz hasonlóan és az Egerrel ellentétben – győzelemmel kezdett az Euroliga főtábláján, végül 11–8-ra nyert.

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.