Úszhatnak a pénzük után

A Blikk értesülései szerint úszóink a mai napig nem kapták meg a tavalyi világbajnokságért járó állami prémiumokat: az állam nagyjából hárommillió forinttal tartozik a sportolóknak.

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Hosszú Katinka és Gyurta Dániel is aranyérmet szerzett a tavalyi úszó világbajnokságon. Ennek fejében kettejüknek összesen körülbelül hárommillió forint járt volna, ezt azonban a mai napig nem kapták meg - ahogy a néhány hete véget ért, margitszigeti Európa-bajnokság jutalmait sem, írja a Blikk.

Úszóinkat augusztus 19-én fényes külsőségek között ünnepelték meg, Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetője elismerő szavakkal köszöntötte a fiatal sportolókat, és okleveleket adott át nekik. Az eseményen jelen lévő Czene Attila államtitkár, olimpiai bajnok úszó megígérte, hamarosan a pénzt is megkapják majd, ám nem így történt: Gyurtáék azóta is várnak arra, ami jár nekik.

Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke a Blikknek elmondta, ő biztos benne, hogy Czene Attila állja a szavát, szerinte hamarosan megérkeznek a pénzek. Addig is az úszószövetség "gyorssegélyben" részesítette legjobb sportolóit: az Európa-bajnokság aranyérmesei 600 ezer (a váltóban győzők 500 ezer), az ezüstérmesek 400 ezer, a bronzérmesek 200 ezer forintot kaptak. Edzőik ezen összegek felével lettek gazdagabbak.

Így a három aranyat és egy ezüstöt begyűjtő Hosszú Katinka 2,1 milliót, Cseh László 1,2 milliót, Verrasztó Evelyn 900 ezret, Mutina Ágnes 700 ezret, Gyurta Dániel 600 ezret kapott - bruttó összegekről van szó, azaz ezek után még adózniuk is kell. Azt pedig senki sem tudja, hogy az állami pénz mikor érkezik majd meg...

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.