Startol a Fehérszalag
Majd ezer indulóra számítanak a Fehérszalag NJL Nagydíj verseny szervezői, amely hosszú évek után ismét megrendezésre kerül. A Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára nem titkolta, hogy a Fehérszalag egy egyedi, Európában egyedülálló vitorlás verseny lesz, hisz a klasszikus régi, félszázévesnél idősebb hajók is versenyezni fognak. Mindezt az újonnan megnyílt Arvisura Étteremben jelentették be a szervezők.
Június 19.-én startol hosszú évek kihagyása után a Fehérszalag- NJL- Nagydíj vitorlás verseny, amely Európában egyedüli programnak lehet tekinteni. A vízi megmérettetésen ugyanis a félszáz évesnél idősebb hajók külön is megmérettetnek. Szoják Balázs a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta, hogy összesen 11 versenye van a Magyar Vitorlás Szövetségnek és céljuk, hogy a Fehérszalag is kiemelt verseny legyen a jövőben.
- Ez a verseny rendhagyó lesz, mert a klasszikus hajóknak is külön versenyt rendezünk, ez azt elenti, hogy az 50 évnél idősebb hajók is megmérettetnek majd. Ilyen Európában sehol sincsen. Így a hajók iránt érdeklödők is testközelből megismerhetik ezen történelmi klasszikus hajókat.
A verseny főtámogatója Nagy László szerint a fehérszalag jövője 4 évre biztosítva van és céljuk, hogy a vitrolázást minél több gyermekkel megszerettessék.
- Magunk is sportszerető emberek vagyunk. Ezen versennyel is szeretnénk elérni, hogy minél több fiatal ezt a sportot válassza. Ez nem egy úri sport, ez a sport mindenkinek elérhető.
A Magyar Vitrolás Szövetség versenyvezetője Kerekes Kázmér nagyon örül annak, hogy ismét van Fehérszalag – NJL Nagydíj, amely a Kékszalag főpróbája lesz.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
