Klasszikusok Találkozása

Múlt, jelen, jövő egy helyen. Történelmi tettre készűl Balatonfüred és megannyi lokálpatrióta június 19.-én. Lesz itt minden ami a pihenéshez és a kellemes kalandokhoz szükséges. A Fehérszalag – Klasszikusok Nagy Találkozása című Víziparádé programsorozat szervezői ugyanis garantáltan visszarepítenek mindenkit az 1930-as évek hangulatába. Nemcsak megnézhetik az érdeklődök a Klasszikus hangulatú és 66 éves múlttal rendelkező Fehérszalag vitorlás versenyt, de színes kultúrális és kézműves családi programok, veterán motoros és autókiállítás, klasszikus és jazz koncertek várják a vízen és a parton, a pihenni vágyokat. Aki pedig netán táncra akar perdülni az a Sirály Nemzetközi Táncfesztivál részese is lehet.


 

A Balaton északi fővárosában Balatonfüreden június 19.-én időutazásra készülhet mindenki. Nagyot mertek álmodni ugyanis a Magyar Tenger és Balatonfüred szerelmesei. A Fehérszalag Klasszikusok Találkozása elnevezésű Víziparádé ugyanis a korabeli 30-as évek hangulatát varázsolja vissza a kikapcsoldóni és pihenni vágyoknak. Itt nem számít az életkor, hisz a gazdag és színes programok közt sem a kicsik és sem az idősebbek nem fognak unatkozni. Sőt.... A Balaton északi fővárosa és a program szervezői ugyanis hagyományt akarnak teremteni. A Víziparádé és vitorlásverseny szervezői ugyanis minden tekintetbe és részletében, elsőként rendeznek a Balaton vízén koncerteket, amivel egy új hungaricumot valósítanak meg. Ráadásul az önfeledt szórakozás nemcsak a vitrolás sport rajongóinak, hanem minden pihenni és kikapcsolódni vágyónak garantált június 19-én és 20-án Balatonfüreden és meglátogathatnak több, a múlt században épült történelmi vitorlást.

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.