Szávay sikerrel kezdte az évet
Jól indult az idei éve, sőt jobb nem is ehetett volna a magyar teniszcsillagnak. Nehezen ugyan, de megnyerte első meccsét a Brisbane-ben zajló tenisztornán Szávay Ágnes ugyanis. Persze a soltvadkerti lánynak nem lesz könnyű dolga, mert Hancuthován kell túlverekednie magát a második körben, ha tovább akar lépni.
A vasárnap győzni tudó Czink Melinda után a második magyar játékos is sikerrel vette az első kört a brisbane-i tenisztornán. Szávay Ágnes a kínai Peng Su-Aj ellen lépett pályára Ausztráliában, és ugyan jól kezdett (már 5-3-ra is vezetett), de az első szettet mégis elbukta 7-5-re. A második felvonásban aztán már rákapcsolt a magyar lány, és ennek meg is lett az eredménye: 6-4-re hozta ezt a felvonást. A mindent eldöntő harmadik játszmában aztán már minden úgy alakult, ahogy azt a soltvadkerti játékos eltervezte. Szávay helyenként szép játékkal, magabiztosan hozta a záró játszmát, így megnyerte a mérkőzést, és bejutott a torna második fordulójába. Ellenfele a 4. helyen kiemelt szlovák Hantuchová lesz.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
