Bosszús tréner

Nem a Salgótarján nyert, hanem a Debrecen veszített? Fodor Péter a civisek tréner érthető módon bosszús, mert hozható meccset buktak el kosarasai. A magyar bajnoki címmel büszkélkedő szakember így nem tehet mást, minthogy a hibáikat orvosolja és rendet tesz a játékosai fejében. A Debrecen a férfi kosaras bajnokságban ugyanis az utolsó helyen tanyázik.

 

 

A hétvégén az újonc Salgótarján fogadta hazai pályán a Debreceni Egyetem csapatát. A kiesési rangadó tétje az volt, hogy melyik csapat szerzi meg előbb első győzelmét a bajnokságban. Ez végül a nógrádiaknak sikerült, ám Fodor Péter edző szerint ehhez kellett csapata hathatós segítsége is.

Értékeltük a mérkőzést, átbeszéltük a hibáinkat. Arra jutottunk, hogy senki mást nem okolhatunk a vereségért, csak saját magunkat, ugyanis az egészben az a bosszantó, hogy igazából nem ők nyertek, hanem mi veszítettünk. Rengeteg hibát vétettünk, ha jobban koncentrálunk, simán nyerhettünk volna ezen a meccsen. Ezt be is bizonyítottuk, mert volt egy jó öt percünk, ha azt tudtuk volna végig hozni, akkor nem lett volna probléma. Huszonkettő eladott labdával idegenben, egy ki-ki rangadón nem lehet győzni. Nem jól reagáltunk az agresszív védekezésükre sem, amit megengedtek nekik a bírók. Ahelyett, hogy folyamatosan játszottunk volna, mindenáron be akartuk bizonyítani, hogy bántanak bennünket. Luxus volt az is, hogy Davist hagytuk labdához jutni.-köölte Fodor Péter, edző.

A DEKE mestere természetesen kitért arra is, hogy a Salgótarján az utolsó pillanatig titokban tartotta, hogy igazolt egy kosarast.

Ellenfelünknél a „semmiből” felbukkant egy olyan játékos, aki óriási pluszt jelentett, nyerő emberré vált. Információink voltak ugyan, hogy hoznak egy új légióst, de azt, hogy konkrétan kit, nem tudtuk. Csak az utolsó nap reggelén derült ki, így nem tudtunk igazán felkészülni belőle. Nem szeretek ilyenre hivatkozni, de nálunk a létszámmal is gond volt, sérülésektől megtizedelve edzettünk a héten. A Kaposvár ellen megpróbálunk javítani. Nem adjuk fel előre azt a meccset sem, függetlenül attól, hogy a hétvégén idegenben nyertek Pécsen, ők sem egy verhetetlen csapat - tette hozzá Fodor.

 

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.