Ivkovic tiszta
Nem követett el semmiféle vétséget Sztojan Ivkovics. Pedig valljuk be a Szolnok kosárlabda csapat mindent megtett azért, hogy a neves és heves vérmérsékletű délszláv edzőt móresre tanítsák. Így hiába jelentették fel a szolnoki játékosok zaklatásáért, a bírók molesztálásáért a Kecskemét trénerét, mindez vihar volt egy biliben.
A szövetség értesítése alapján nem indul fegyelmi eljárás Sztojan Ivkovic ellen. Így pedig sok hűhó volt semmiért a Szolnoki Olaj kosarasainak panaszkodása. Mint ismeretes a Kecskemét neves trénerét Ivkovicot azért nyomták fel a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél, mert az egyik szolnoki játékost inzultálta a délszláv tréner. No meg a bírókat is osztotta Ivkovic. Persze ő ilyen, a vére, a mentalitása. Lehet ezért szeretni, meg gyülölni is. Kinek mi a szimpatikus. A Szolnok azonban legfőképp amiatt jelentette fel Ivkovicot, mert a kecskeméti rangadót elbukták a Tisza-partiak. Azonban pot került erre az ügyre is. A szövetség értesítette a kecskemétieket, hogy nem indítanak fegyelemi eljárást Sztojan Ivkovics ellen, mert nem követett el vétséget a Kecskemét - Szolnok rangadón.
Semmilyen vétséget nem követett el a szakmai igazgató, így döntött a Játékvezető Bizottság és a Versenybizottság is, ezért Rózsás Gábor, a férfi tagozat vezetője sem indít fegyelmi eljárást. Erről ma tájékoztatott e-mailben Rózsás Gábor - nyilatkozta Király Sándor.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
