Javított a Szekszárd

Bár a Sió Kupa nem indult jól a házigazdáknak, most szépíteni tudott Újhelyi mester csapata. Az Atomerömű Szekszárd női serege ugyanis hatalmas csatában felülmúlta a Vasast. Így a torna rendezői a bronzéremért léphetnek pályára.

 

 

 

 

 

 

 

Sok örömre nem volt oka a Sió Kupa házigazda csapatának, hisz a torna nyitányán bizony a Zalaegerszeg hölgyeivel szemben alulmaradtak. Igaz Újhelyi mester egy teljesen új csapattal lépett idén a parkettre. Rengeteg régi játékos ugyanis távozott Szekszárdról, ráadásul sokan sérültek is és nem utolsó sorban a menedzsment több új tehetséges jáékost is megkaparintott. Így, ha nem is volt borítékolva a vereség de sejteni lehetett az új Atomos lányoknak még időre van szüksége. Azonban a Sió Kupa második fordulójára felébredtek Medgyess Dóráék és az egyik bajnoki riválist, a Vasast most lelépték. Igaz nem volt könnyű a mérkőzés. Sőt fej-fej melett haladat a budapesti és a házigazda együttes. Azonban az utolsó negyedet jobban bírták az újhelyi lányok és győztesként vonulhattak le a pályáról. Így idén sem lesz úgy döntő, hogy a Szekszárd ne lenne ott. A házigazdák ugyanis a bronzért lépnek pályára a Fradi ellen, ami szintén nem lesz könnyű feladat. Az FTC ugyanis most tért vissza a profi ligába hosszú évek után. Ki ne emlékezne az első női Fradi kosárcsapatra, amely a Péccsel küszködött a bajnoki cimért Zsoldos András irányításával. A szép sikernek azonban alig egy év elteltével vége lett, hisz az FTC egy évig szerepelt a profik között. Most pedig ismét újjult erővel próbálkoznak.

 

Azt gondolom a bajnoki szezonra a csapat többet fog mutatni igazi tudásából. Picit le vagyunk talán maradva, de nem aggódom. Valóban sokan elmentek de jöttek is szé sámmal játékosok. Hogy mi lesz a bronzmecsünkön? Hát természetesen megpróbáljuk lelépni a Fradit, ami nem lesz egyszerű, de, ha a lányok a begyakorolt formákat megcsínálják, hajtani fognak és lelkesek, akkor nem lehet gond- mondta Újhelyi Gábor, a KSC mestere.

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.