Rossz starttal kezdtek

Vereséggel kezdte a Sió Kupát az újjáalakult Atomerőmű-KSC Szekszárd. Ujhelyi Gábor együttesétől csupán fellángolásokra futotta a Zala Volán elleni nyitányon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kis túlzással azt is mondhatnánk, a Szeged–Ferencváros nyitómeccsen több ismerős arcot fedeztek fel a szekszárdi drukkerek, mint saját csapatuk Zete elleni bemutatkozó mérkőzésén. Russai Petra, Danijela Varda, vagy Darida Csilla korábban egyaránt kedvenc volt Szekszárdon, még ha közülük nem is mindegyik alkotott maradandót. Ráadásul mindhárman kezdők voltak az újjáalakult Fradiban. A szekszárdi gárdában ezzel szemben csupán ketten futottak ki a pályára a keződötös tagjaként azok közül, akik az elmúlt idényben is a KSC-ben kosaraztak. Nem túlzás, új csapat épül a megyeszékhelyen, s az sem túlzás, hogy még nincs célegyenesben ez az építő munka. Bár a KSC nagyon jól kezdett (Medgyessy, Szemerédi, Demeter, Vincze A., Jevtusenko ötössel indított Ujhelyi mester, csereként pedig Vincze V. és Szavercsenko állt be), ahogy telt az idő, úgy ütköztek ki a hiányosságok. Sok volt az eladott labda, a lepattanók többsége is a zalai kezekben landolt, az ilyen hibák pedig egy „kész csapat” ellen megendgedhetetlenek.

– Ez volt az első öt elleni játékunk augusztus 3. óta. Látszott, hogy nem vagyunk egy összeszokott társaság, ráadásul a sok sérülés miatt is nagyon nehéz a helyzetünk. Tudtuk, hogy még nem kész NB I-es játékosokat igazoltunk. Nem csak erőnlétben kell javulnunk, de a csapatépítéssel is el vagyunk maradva – nyilatkozta Ujhelyi Gábor, aki hozzátette, az edzésen gyakoroltak közül kevés dolgot látott viszont a találkozón. A KSC szombaton a Vasas-Csata ellen javíthat, és nyernie kell ahhoz, hogy legalább a bronzmérkőzésen pályára léphessen vasárnap.

Kosárlabda. 41. Sió Kupa, női felkészülési torna. Eredmények. A-csoport. Szeviép-Szeged–Nanette FTC 63–58 (13–11, 15–14, 20–16, 15–17). A legjobb dobók: Németh B. (21/6), Rasheed (17), Fejes (10), illetve Varda (11), Szlimák (10), Russai (9).
B-csoport. ZTE NKK–Atomerőmű-KSC Szekszárd 85–68 (22–14, 21–20, 25–19, 17–15). A legjobb dobók: Szélessy (20), Bukovszki (14), Czukor (10), Hersics (10), illetve Demeter (17), Szemerédi (16/6), Jevtusenko (16).

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.