Kelley Sopronban

Megvan csapatunk elsőszámú irányítója a 2010-2011-es szezonra. Az illető jól ismert a magyar szurkolók számára, a mi híveinknek korábban sok szomorúságot okozott a Szolnok és a Pécs játékosaként. A következő szezonban az amerikai Thomas Kelley irányítja az SKC csapatát

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy érdekes, sokatmondó adat csapatunk új irányítójáról: Thomas Kelley az előző évadban 12 meccsen játszott szolnoki színekben, s ezeket a találkozókat kivétel nélkül mind megnyerte az Olaj. Ellenünk mind Szolnokon, mind Sopronban játszott, Szolnokon 17 pontot szerzett s 11 gólpasszal vette ki részét az Olaj sikeréből Sopronban pedig 16 ponttal és 7 gólpasszal zárt.

Korábban, még a Pécs játékosaként volt, hogy 28 pontot dobott Sopronban, de az igazi nagy alakítását az MKB Arénában két és fél éve 2008. január 26-án mutatta be. Akkor, Meszlényi Róbert első "sÖrdögös" edzői évében a Lesko, Frana, Viggiano-féle gárda ellen, hosszabbításos meccsen 37 pontot dobott. Mindezek alapján nyugodtan mondhatjuk, új játékmesterünk vélhetően jól fogja érezni magát Sopronban.

A 185 centi magas, 83 kiló testúlyú Thomas Kelley 1976.09.23-án született. A legutóbbi évadban a 12 szolnoki színekben lejátszott mérkőzésén 28,4 percet töltött a pályán, 14,4 pontot dobott, és 6,9 gólpasszt adott átlagban.

Kelley, mint ismeretes az előző évadban betegsége miatt szezon közben Szolnokról hazatért az Egyesült Államokba. Szerződtetése hátteréről, egészségügyi állapotáról Bokor Ákos, ügyvezetőnk a következőket mondta: "Kelley az egyik legjobb az elmúlt években Magyarországon játszó irányító. Leigazolásának gondolata először akkor vetődött fel, amikor kiderült, hogy szerződést bont a Szolnokkal. Felvettük a kapcsolatot Kelley ügynökével, s természetesen rajta keresztül az egészségi állapotáról is szerettünk pontos képet kapni. A konkrét tárgyalások akkor kéezdődtek el, amikor kiderült, hogy minden lelete negatív, s ezt követően hamar megegyeztünk. Kelley szerződése klubunkkal szeptember 1-től lép életbe."

Edzőnk, Meszlényi Róbert érthetően boldog volt, hogy hivatalossá vált, hogy Thomas Kelley klubunk játékosa lett: "Azt gondolom, az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb Magyarországon szerepelt irányítóját sikerült leigazolni. Játéktudása, rutinja nagyon sokat segíthet csapatunknak. A leletei rendben vannak, nagyon remélem, hogy a betegsége már végképp a múlté. Az előző évadban csak fél szezont játszott. Optimista vagyok, bízom benne, soproni színekben is ugyanazt a teljesítményt tudja hozni, mint az utóbbi években. Ő, David Brooks-szal együtt nagyon erős külső párost alkothat, s ő is vezéregyénisége lehet csapatunknak."

Mindez azt jelenti, hogy a Soproni KC keretében már csak egyetlen hely kiadó, egy meghatározó külföldi középjátékost keres a klub.

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.