Alakuló Atomcsapat

Három új játékos érkezhet a három távozó helyére az Atomerőmű-KSC Szekszárd élvonalbeli együtteséhez. Április végén öt játékosnak volt a jövő évre is érvényes szerződése az Atomerőmű-KSC Szekszárd NB I-es női csapatánál (Szemerédi, Szavercsenko, Tamis, Hajdu, Papp A.). Hozzájuk csatlakozott Tamás Rita is. A saját nevelésű Bálint Réka Baján folytatja. További két kosárlabdázó sem írta alá új kontraktusát: az irányító, Pungor Krisztina Szolnokon folytatja, míg a magas bedobó Bozóki Bettina nagy valószínűséggel szintén a szomszédvár Duna-parti kiscsapat ajánlatát fogadja el.

 

 

 

 

 

A vezetés – bármennyire is érzékenyen érinti a játékosok távozása – már hetek óta a lehetséges utódokkal egyeztet, hogy a következő szezonban meglegyen a hőn áhított hatodik hely.


– Az irányító posztra Kocsis Boglárka volt a jelöltünk. Szóban meg is állapodtunk, de volt egy kitétel, mely szerint ha egy euroligás vagy külföldi csapattól kap ajánlatot, akkor oda igazol – ismertette Ujhelyi Gábor, a KSC Szekszárd vezetőedzője. – Kevés használható játékos van a piacon, gyorsan híre megy az átigazolásoknak. Egy tehetősebb csapat pedig, hogy tovább erősítse a pozícióit, azonnal ráígér egy-egy ajánlatra. Kocsist az MKB Euroleasing Sopron happolta el előlünk. Nagyon sajnáljuk, mert nagy szükségünk lett volna rá.

Szemerédi Krisztina mellett a május végén Magyarországra utazó, ukrán Alisa Jevtusenko lesz a szekszárdi csapat második külföldi játékosa. A fiatal center térdében shaverrel távolítják el a porc elváltozásokat. A rehabilitációja alatt aláírhatja új szerződését.

– Egy fiatal magyar center képben van. Ő Németországban volt próbajátékon, s ha a jövő hét végéig nem kap megfelelő ajánlatot, akkor visszatérünk a részletekre. Ha mégsem realizálódik az üzlet, akkor számítunk Olga Cazacra. A 36 éves orosz-moldáv kosaras jó szellemű játékos: 23 meccset játszott nálunk, 11.1-es pont- és 7.3-as lepattanó átlagával elégedettek voltunk. Utóbbi mutatóban nem volt nála jobb a csapaton belül.

Olga nagy küzdő, ráadásul őt már ismerjük… Lehet, hogy ő lesz a harmadik külföldi játékosunk. Tamis Dorottya mellé még mindig keressük a megfelelő karmestert. Az új jelöltünk két évvel ezelőtt játszott Kecskeméten, a legutóbbi két szezont egy NB I/B-s csapatnál töltötte. A 24 éves játékosnak a hétvégéig kell választ adnia, hogy érdekli-e az ajánlatunk. Hármas posztra egy hajtós, rakkolós fiatal a jelöltünk. Rá csapatemberként számítanánk – jegyezte meg a vezetőedző.

A KSC a tervek szerint július xx kezdi mega felkészülést a következő bajnoki idényre.

 

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2010. szeptember 04., szombat, Rozália napja van. Holnap Viktor és Lőrinc napja lesz.