Erősödő Komló
Rendeződött a bányászváros profi sportélete és így a Komló férfi kézicsapata komoly erősítésekbe kezdett. Papp László mesterék ugyanis Szigetvárról, és Várpalotáról is sikeresen csábította el kiszemeltjeit. Pajcs ifi gólkirály volt, míg Papp régi ismerőse a komlói városkának, aki így visszatért régi sikerei színhelyére.
Minden nagyon szép és minden nagyon jó Komlón. Legalábbis a kézilabdások környékén. A csapat menedzsmentje ugyanis kemény , kitartó és megfeszített munkával, de elkerülte a lehető legrosszabbat mégpedig azt, hogy a Bányász megszűnjön. Persze ehhez kellettek a város lelkes patriótái is, akik felkarolták a válság kellős közepén a kézilabda egyletet. A csapat keiemlt patrónusa Kaluzsa Tamás, a Tom Trans cég tulajdonosa, aki elégedett a csapat eredményével, hisz az elökelő negyedik helyen végeztek Kilvingerék a bajnokságban. Igen, ha Kaluzsa nincs, akkor bizony ma már a komlói csapat sincs, akár a vasúti szárnyvonalak. Azonban idén a cél nagy és merész, hisz a dobogóra való feljutás szinte kötelező a Komlónak. Bár legtitkoltabb álmukról bizony beszélni senki sem mer, hogy elöbb utóbb ismét a profi ligában szeretnének küzdeni.
Valóban sikerült két új játékossal erősítenünk a keretet. Így már lesz csere sorunk is, mert bizony az elmúlt szezonban játékos hiánnyal szenvedtünk. Nem titok, hogy nem mertünk igazolni, hisz a gazdasági válság minket sem került el és óvatosak voltunk a pénzügyekben. Most Pajcs Robi az ifi gólkirály igazolt hozzánk Várpalotáról, aminek nagyon örülünk. A másik igazolásunk a régi nagy visszatérő Papp István, aki itt kezdte Komlón a karrierjét, és bízunk benne mindkét új játékosunk hasznára lesz majd a csapatnak. Hogy mire számítunk ? ó, nagyon jó kérdés. A cél, hogy a dobogóra felálljunk és ehhez már most köszönjük a Tom Trans folyamatos támogatását. Persze a profi ligában azaz az NB I-be is jó lenne visszajutni de ez még talán korai, bár azt megígérhetem, hogy rajtunk nem fog múlni.- mondta Papp László, vezetőedző.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
