Váratlan vereség Komlón

Nem tévedhetek nagyot, ha azt gondolom: nem akadt olyan KBSK-drukker, aki szemernyi esélyt is adott volna arra, hogy ma nyerni tud Komlón a Győr. Ha ugyanis a két csapat tabellán elfoglalt helyezését, a gólkülönbségüket és azt a tényt nézzük, hogy ősszel 8 góllal nyert a KBSK Tom Trans a Rába partján, bizony toronymagas esélyes volt Papp László együttese. Mindezek ellenére vendégsiker született - s tegyük mindjárt hozzá: megérdemelten.
A második perc elején (büntetőből) Péter Szabó nyitotta a gólok sorát, s a 6.percig rajta kívül egyetlen hazai játékos sem tudott betalálni a győriek kapujába. Ennek ellenére 4-3-ra még mindig mi vezettünk, majd Ujváry kettőre növelte a hazai előnyt. Ekkor azonban megtört a hazai lendület. Sorra adtuk el a labdákat támadásban, a védekezés harmatgyenge volt, így a lendületes és rendkívül motiváltan játszó fiatal vendégcsapat a 8. percben egyenlített (6-6), majd átvette a vezetést. A 13.percben (7-7-nél) ugyan sikerült egyenlíteniük Péter Szabóéknak, sőt Nagy Z. révén még fordított is a Tom Trans, de a lendület nem bizonyult tartósnak. A 20. percre ugyanis már ismét vendég-előnyt (11-12) mutatott az eredményjelző, öt perccel később pedig már kettővel (12-14) vezettek Deáki István tanítványai. Az első játékrész utolsó öt perce három hazai és két győri gólt hozott, így a vendégek vonulhattak minimális előnnyel a pihenőre. Szünet után sem sokat javult a KBSK játéka. A 39. percben 17-19 volt az állás úgy, hogy közben a Győr elhibázott egy büntetőt. A félidő derekára mégis sikerült kiegyenlíteniük a vendéglátóknak: elég volt annyi, hogy Kilvinger "megrázza magát", Oszlár gólt szerezzen egy gyors indítást követően, s a korábban ziccerek sorát elhibázó Ujváry kétszer betaláljon. Hogy nem akármilyen küzdelem folyt a pályán, azt jelzi az eredmény alakulása: 18-20, 20-20,20-21, 23-21,23-23,27-24,27-28. És még mindig volt vissza két perc! "Ezt már csak megnyerjük"- gondolták ekkor a hazai szurkolók - de tévedtek. Kilvinger ugyan még megszerezte a vezetést (29-28), de ezután már egyetlen hazai játékos sem tudott betalálni a győriek kapujába, Paári és Báthori révén viszont a vendégek kétszer is eredményesek voltak, így a dudaszó pillanatában ez állt az eredményjelzőn: KBSK Tom Trans - Győr 29-30. Ez pedig azt is jelentette, hogy a titkon remélt dobogós hely - amely akkor jöhetett volna össze, ha a Vác vasárnap kikap otthon az Alba Regiától - elúszott. Kesergésre azonban semmi ok! Ismerve a csapat körülményeit, azt a tényt, hogy ősszel még az is kérdés volt, el tudunk-e egyáltalán indulni az NB I/B-ben, így is minden elismerést megérdemel a gárda. Szeptemberben ugyanis valószinűleg hibbantnak nézték volna azt, aki azzal áll elő, hogy ez a játékosállomány, ennyi pénzből negyedik helyen végez és az utolsó fordulóig esélye lesz a dobogóra kerülésre.
Volt jobb meccsünk is, sajnálom. Köszönöm a közönségnek, hogy a nehéz időben is kitartottak mellettünk. Köszönöm a Tom Trans vezetőinek, hogy csapatunkat felkarolták és bíztak bennünk. Nem titkolom szerettünk volna az utolsó mérkőzésen szép eredménnyel búcsúzni a szurkoloktól, a támogatoktól és a várostól de sajnos kikaptunk. A győr megérdemelten nyert de ők az életükért harcoltak, hisz kieshettek volna az NB I /B-ből. Remélem a következő szezonban már a dobogóra is feljutunk és sikerűl erősítenünk. Bízom benne, hogy a csapat nagy része itt marad-mondta Papp László a KBSk Tom Trans mestere.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
