Kilvingerék taxizása
Izgalmas, fordulatos mérkőzésen, egyetlen góllal, de nyert a KBSK Tom Trans gárdája. A komlóiak hatalmas csatában múlták felül az esélyesebb váciakat. Kilvingerék így mondhatni különös váci taxizáson vannak túl. A komlói kézisek így továbbra is dobogóesélyesek.
A hazai szurkolótábor a tavaszi szezon legfontosabb hazai mérkőzésének ítélte a mai, Vác elleni találkozót. Nem csak azért, mert éppen a Duna-parti gárda áll a KBSK Tom Trans előtt a tabellán, hanem amiatt is, hogy ősszel ők voltak az elsők, akik le tudták győzni a komlóiakat. A visszavágás és a dobogó egyetlen pontnyira történő megközelítésének lehetősége egyaránt motíválhatta tehát a hazai játékosokat, akik ennek megfelelően küzdöttek is a szombati találkozón. A mérkőzésen legeredményesebbnek bizonyult játékos, a váci Pozsgai (11 gólt szerzett a 60 perc alatt) nyitotta a gólok sorát már az első percben, majd csapattársa,a lefújási 8 gólt elérő Pálffy is betalált (büntetőből) a hazai kapuba, így két percnyi játék után elég rosszul állt Papp László együttesének szénája. Az első hazai gól (ugyancsak hetesből) Rozina révén született a 4. percben, de a továbbiakban is úgy tűnt, inkább a vendégek akarata érvényesül ezen a mérkőzésen. (8.perc: 3-5, 13.perc:6-8, 18.perc: 7-11)És aki ekkor azt hitte, ez a mélypont, annak - sajna - csalatkoznia kellett. Sziklai és Pozsgai ugyanis tovább ontották a vendég-gólokat (mindketten hét találatig jutottak az első 30 percben), így aztán - mivel komlói részről csak a szünetig hatot lövő Kilvinger tudta tartani a lépést velük - tovább nőtt a váci előny (24.p.: 10-15). Ekkor azonban valami történt... Négy perc alatt kiegyenlítettek a mieink, de a szünetre mégis két gólos vendég-vezetéssel vonulhattak a csapatok. A közönség azonban bizakodott, hisz a fiúk jelét adták annak, hogy Péter Szabó (hanyattlökése során elszenvedett sérülés miatti) korai kiválása ellenére is van tartása a csapatnak, s a találkozó még koránt sem dőlt el! A folytatásban Kovács D. egyre csökkentette a hátrányt,majd a 38. percben (Rozina büntetőjét követően) már komlói vezetést jelzett az eredményjelző (21-20). Ám az öröm nem tarthatott sokáig. Fordított, majd kettőre növelte előnyét Laurencz László együttese (41.p.: 21-23), de hét perccel később már ismét mi vezettünk (27-26). És az izgalmak tovább folyatódtak: a Vác egyenlített, de az utolsó tíz perc már a KBSK-é volt! 27-27 után Rozina (büntetőből), majd Kovács D., aztán Oszlár és újra Kovács volt eredményes a hazai csapatból, s mivel váci részről csak Pozsgai tudta bevenni ebben az időszakban a hazai kaput, három perccel a lefújás előtt megnyugtatónak tűnt a komlói előny (31-28). A mieink tudománya ugyan ekkor elfogyott, de szerencsére a vendégek már csak két gólt tudtak szerezni a maradék időben, így a dudaszó pillanatában ez állt a táblán: KBSK Tom Trans - Vác 31-30 .
Ha megint vicces szeretnék lenni azt mondhatom, hogy felturbóztuk a rokkantkocsit és legyorsultuk a váci taxit. Sok a sérült ugyanis a csapatban és bevallom az esélyesebb sem mi voltunk ezen a találkozón. A meglepetés erejével, és küzdéssel begyűjtöttük az értékes pontokat ésami fontos a dobogós helyezésünk is meg lehet- mondta Papp László a Tom Trans edzője.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
