Tarolt a Tom Trans
Bizony némi gyengélkedés után ismét erőtől duzzad a KBSK Tom Trans gárdája. A komlóiak ugyanis belefutottak pár vereségbe így sokan kíváncsian voltak arra mire mennek Kilvingerék a szentendrei ellenfelükkel, akikkel ősszel - némi meglepetésre - döntetlennel ért véget az összecsapás.
A KBSK Tom Trans fiai ne szépítsük, sziporkázó játékkal rukkoltak elő és 40 gólt szerezve a bajnokság második legnagyobb különbségű sikerét könyvelhetik el. A második percben Ujváry nyitotta a gólok sorát, de ekkor,majd 2-2-nél is egyenlített az ellenfél, mely aztán a 4.percre a vezetést is átvette! Sőt! Rozina kihagyott hetese után 4-2-re is ők vezettek, s tíz percnyi játék után még mindig náluk volt az előny (4-6). Kevesen gondolták ekkor, hogy ebből a találkozóból hatalmas sikerrel jön ki a KBSK Tom Trans, mely a hatvan perc alatt - ebben a bajnokságban már harmadszor - 40 góllal teheli meg ellenfele hálóját. Pedig ez történt. 4-6-ról alig másfél perc alatt 7-6-ra fordítottak Péter Szabóék, s bár ekkor még - utoljára a találkozó folyamán - egalizálni tudta az állást a Duna-parti csapat. Nem titok beindult a"Kilvinger-show". Bálint a 35.és az 57.perc között nem kevesebb, mint kilenc alkalommal vette be a vendégek kapuját, s ezzel oroszlánrészt vállalt a sikerből. De nem lehet panasz a többiekre sem, hisz Péter Szabó hetet, Ujváry hatot "vállalt", s ma kivette a részét a gólgyártásból - többek között - Debreceni és az ifimeccsen is két gólt szerző Chalupa is. Így a Komló ott robog az élmezőnnyel és a dobogós álmokat nem adták fel Péter Szabóék.
Nem kell mentőt hívni, köszönjük, jól vagyunk. A játékosoké a siker teljes mértékben és a szurkolóké. Azt gondolom jó úton haladunk és kellett ez a siker, az önbizalom növelés, mert most az élmezőnnyel fogunk a következő hetekben találkozni és megmérettetni. Minden optimális a csapatnál, és a klubnál is. A sportvezetőink azt kérték tölünk, hogy küzdjünk, hajtsunk és tisztességgel álljunk helyt. Megtesszük,. Mondta Papp László a KBSK Tom-Trans, edjező.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
