Borús bányász találkozó
Nagy meglepetésre a KBSK-Tom Trans kézilabda csapata Nagyatádon kikapott. Feketeleves volt az is, hogy a felnőttek után az ificsapat sem remekelt. Persze aggodalomra sok ok nincsen, mert a bányászok még mindig versenyben vannak a dobogós hely megszerezésében. Sőt túléltek egy igen nehéz időszakot is.
Az igazi szurkoló - és a KBSK Tom Trans drukkerei remélhetően egytől egyig örök optimisták. Ennélfogva Komlón senki sem gondolta azt, hogy vasárnap este Nagyatádon gondja lehet Papp László együttesének a két bajnoki pont megszerzésével. Annak ellenére bízott mindenki a vendég-sikerben, hogy a komlóiak hetek óta 1-2 cserejátékossal játszották végig találkozóikat.Az optimizmust erősítette, hogy ősszel Komlón négy gólos hazai siker született a két gárda összecsapásán, s hogy a mai házigazda eddig 6 ponttal szerzett kevesebbet a baranyai alakulatnál. Arról mintha senki sem vett volna tudomást, hogy a Nagyatád otthon a Vác kivételével mindenkit legyőzött. Most pedig ezt tette a Komlóval is . Az autósportból vett szófordulattal élve rajt-cél győzelmet aratott a Rinyamenti KC. Hazai találattal indult ugyanis a mérkőzés, mi több további három ilyennel folytatódott. Öt percnyi játék után úgy tűnt komlói részről senki sem tudja bevenni az atádiak kapuját. És a KBSK góliszonya ugyan elmúlt, de a 10. percben még csak 3 találatnál jártak a mieink, miközben az ellenfél már hetet dobott. A félidő derekán ugyanúgy néggyel mentek a hazaiak, mint az 5.percben, s ennyi volt a különbség 10 perccel a szünet előtt is (12-8).Állandósulni látszott ez a távolság a két csapat közt, de a pihenőre már fél tucatra növelték előnyüket a somogyiak. Ez már behozhatatlan hátránynak tűnt komlói szempontből, s a második játékrész első felében ez csak tovább nőtt (35.p.: 17-11, 40.p.: 21-14, 45.p.: 22-15). Hiába volt Papp László minden ötlete, csapata ezen a napon képtelen volt kivitelezni a mester elképzeléseit, az elszánt ellenfél pedig könyörtelenül kihasználta a komlóiak gyenge pontjait. Szerencsére az utolsó negyedórában nem rogyott össze a Tom Trans, sőt kicsit sikerült faragni is a jelentős különbségből, de az eredményre semmiképp nem lehetnek büszkék a komlóiak.
Ma sajnos olyanok voltunk, mint egy lyukas gumi. Nem titok túl teljesítettük az idei célokat, hisz majd egy tucatnyi meccset megnyertünk. Tisztességgel küzdünk és életben maradt a komlói kézilabda sport, ami sokáig úgy festett megszűnik. Mivel óvatosak a klub vezetői és nem akarunk túlköltekezni, így komolyabb igazolásokat sem tudtunk véghez vinni. Most erre futotta az erönkből - mondta Papp László a KBSK Tom Trans, vezetőedzője.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
