UTE doppingbaj
Nincs döntés a doppinggyanúba keveredő hokisok ügyében. Várhatóan csak jövő szerdán születhet döntés a doppinggyanúba keveredő két magyar jégkorongozó ügyében. Csütörtökön kiderült, hogy a dunaújvárosi Erdélyi Péter és az újpesti Hetler Ádám akadt fenn a vizsgálaton.
A magyar szövetség által felállított bizottság csütörtökön nem tudott dönteni, mivel a vonatkozó kormányrendelet értelmében a sportolók értesítése után a doppingeljárás megindítására három napot kell biztosítani, és a két hokist a Magyar Antidopping Csoport szerdán tájékoztatta arról, hogy az első próbájuk pozitív eredményt hozott. A szövetségi bizottság a két érintettet meghallgatta, ők elismerték, hogy hibáztak, nem voltak elég körültekintőek, és nem kérik a második, úgynevezett B-próbát. Erdélyi és Hetler nem tagja a válogatott keretnek. Hetler egyébként táplálék-kiegészítőt fogyasztott, s ezzel kapcsolatban megjegyezte: a szer megvásárlása előtt utánajárt annak, hogy a készítmény tartalmaz-e tiltott anyagot, de a termék prospektusa szerint a hatóanyagok legálisak. Erdélyi esetében annyi bizonyos, hogy nem teljesítményfokozót szedett.
Szó sincs arról, hogy hátsó szándékkal szedtem volna a táplálék-kiegészítőt. Most egy életre megtanultam, hogy milyen könnyen lehet hibázni. Igyekszem tanulni az esetből. Amikor mintát vettek tőlem, akkor is jeleztem, hogy mit használok – mondta Hetler Ádám az UTE játékosa.
Hetler hangsúlyozta, hogy szerencsés lenne, ha az élvonalbeli sportolók - akik nem tartoznak a világ közvetlen élvonalába – a jövőben komolyabb felvilágosítást kapnának a doppingellenes ügyekben, mert meggyőződésük, hogy a tudatlanságuk miatt akadtak fenn az ellenőrzésen. A két hokistól a február 16-i Újpest–Dunaújváros bajnoki mérkőzés után vettek vért és vizeletet a MACS munkatársai.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
