Nem kímélte ellenfelét a Capitals
A Washington Capitals 8–1-re kiütötte a Thrasherst az NHL 95. játéknapján, és ezzel sorozatban ötödször is nyerni tudott az atlantaiak ellen. A fővárosiak nyolcnál több találatot még egy találkozón sem szereztek ebben az idényben. A Penguins a három perc alatt két gólt szerző Szergej Goncsar vezetésével verte meg a Maple Leafset.
A Capitals számára nem okozott gondot, hogy egymást követő ötödik találkozásuk alkalmával is megverje az utóbbi időben gyengélkedő Thrasherst, ráadásul Alekszandr Ovecskinék nyolc gólig meg sem álltak az atlantai meccsen. A hazaiaknak teljesen elfogyott az erejük a harmadik harmadra, amelyben így négy gólt kaptak. Pedig a Thrashers csütörtök éjjel a New York Rangers ellen megszakította a kilencmeccses vereségsorozatát, másrészt az utóbbi 13 fellépéséből 11-en legalább négy gólt szedett be.
A Pittsburgh Szergej Goncsar vezetésével győzött 4–1-re a Toronto Maple Leafs ellen: az orosz hokis két gólt szerzett egy kevesebb mint háromperces periódus alatt a második harmadban. Bill Guerin és Sidney Crosby is betalált a Penguinsből.
A New York Rangersben nagyszerűen védett Henrik Lundqvist, aki a meccs hajrájáig hibátlanul óvta meg csapata kapuját, így a New York-iak 3–1-ra felülmúlták a Boston Bruinst, amely az utóbbi négy találkozójából hármat elveszített.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
