Tiger Woods befejezi
A golf király Tiger Woods befejezi pályafutását.Napok óta nagy kérdés az Egyesült Államokban, hogy a világ legjobban kereső sportolója, a magánéletbeli válságba kerülő Tiger Woods mellett kitartanak-e azok a cégek, amelyek reklámarcként szerepeltették a világ első számú golfozóját. Sajnos úgy tűnik Woodsot csajózása miatt a multik is elítélik.
Az első dominó eldőlt: a Procter & Gamble cégcsoportba tartozó Gillette bejelentette, hogy jelentősen csökkenti Woods megjelenését a márka reklámkampányaiban.
Ahogy Tiger egy kicsit visszavonul a nyilvánosságtól, mi is támogatjuk ezt az elhatározását azzal, hogy csökkentjük szerepét marketingakcióinkban – fogalmaz igen diszkréten és diplomatikusan a cég által kiadott közlemény.
Woods szinte minden szponzora tanakodik egyébként a hogyan továbbról. A golfozóval is népszerűsíti termékeit többek között a Nike, a Pepsi-csoport, az Electronic Arts, a Tag Heuer és a Louis Vuitton is.
Közben a golfozó felesége, a svéd exmodell Elin Nordegren Stockholmban vett házat, és a közeljövőben odaköltözik két gyermekükkel.
Woods betig bejelentette hogy egy jó időre visszavonul még a sporttól is.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
