Unalmas lett a Forma -1
A Bahreini Nagydíjjal kezdetét vette a 2010-es Formula-1-es idény, melytől azt várták a szakértők és a rajongók, hogy a változtatások révén még izgalmasabb lesz a verseny. Az első futam tapasztalatai azonban nem igazolták a várakozásokat, ezt erősítette meg Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke is, aki szerint sürgősen felül kell vizsgálni a módosításokat.
Bár egy versenyből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, egyelőre úgy tűnik, nem hozták meg a remélt sikert a szezon előtt végrehajtott módosítások. Ezen a véleményen van Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke is, aki szerint minél előbb le kell ülni, és átbeszélni a tapasztalatokat.
Egyáltalán nem lett izgalmasabb a verseny, a pilóták alkalmazkodtak az új szabályokhoz, az élversenyzők nagy része egy kerékcserével oldotta meg a futamot. A visszatérő Michael Schumacher szerint pedig kifejezetten nehéz volt közel maradni a riválisokhoz, ez pedig az előzéseket is kizárta.
Mi is egyike voltunk azon három csapatnak, amely úgy vélte, hogy két kötelező kiállásra van szükség, különben félő, hogy a többség egyszer fog csak kimenni a boxba. Véleményem szerint felül kell vizsgálni a döntést. Rá kellene venni a Bridgestone-t, hogy gyártson 'versenyképesebb' gumikat, olyan szuper-lágy keverékre lenne szükség, ami nem bírná ki 20 körnél tovább – nyilatkozta Whitmarsh a BBC-nek.
Igazán nem kezdtek el kopni a versenyen a gumijaink, csak azért kezdtük meg a kerékcserét, hogy megpróbáljuk megelőzni Rosberget, de azután mindenki szinte egyszerre állt ki. Ha a legpuhább gumival meg tudod tenni, hogy akár 25 vagy több körig kint maradj, akkor mindenki el fog menni a végsőkig – tette hozzá a csapatfőnök.
A Formula-1-nek szórakoztatónak kell lennie, hogy az emberek érdeklődése ne lankadjon a futam során. Az első verseny nem volt igazi show, mindannyiunknak azon kell dolgoznunk, hogy ezen változtassunk a jövőben – zárta mondandóját a sportvezető.
Michael Schumacher is kritizálta a módosításokat, mondván: jó volt ismét versenyezni, de a futam maga elég unalmasra sikeredett.
A rajtot el kell kapni, utána pedig csak arra figyelni, hogy ne hibázz. Előzni majdnem lehetetlen, ha nem követ el hibát az előtted haladó. Tartok tőle, hogy ennyi lesz az akció a továbbiakban is. – mondta a BBC-nek Schumacher.
- Jobb volt a Körmend
- Kirugták a zaklató mestert
- Bundabotrány
- Börtönből a ringbe
- Magyar vitrolás sikerek
Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.
Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.
Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.
Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.
