Ismét a Loki a bajnok

Az elmúlt hat évben ötödször nyerte meg a magyar labdarúgó-bajnokság élvonalát a DVSC. Herczeg András klubmenedzser csapata a Soproni Liga 30., záró fordulójában gyenge teljesítményt nyújtott a Kecskemét otthonában ki is kapott a Bajnokok Ligás gárda de nagy meglepetésre a bajnoki aranyról oly régóta álmodozó Fehérvár is betlizett. A Győr ugyanis hazai pályán legyőzte a Videotont, így a Lokinak nagy szívességet tett a zöld-fehér gárda.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Videoton játékosa, Farkas Balázs a mérkőzés előtt úgy vélte, hogy az ETO jó csapat, de ennél nagyobb baj, hogy a DVSC egy ponttal vezet a Videoton előtt, ráadásul a középpályása szerint a Loki biztosra megy Kecskeméten. Farkasnak végül nem lett igaza: a Loki a meccs végéig fásultan mozgott a pályán, a Kecskemét pedig megérdemelten nyert 1–0-ra. Az más kérdés, hogy ezt nem tudta kihasználni a Vidi... Az első negyedórában egyértelműen a hazai csapat játszott jobban, a Lokinak lehetősége sem nagyon volt. Eközben pedig Győrben a Videoton irányította az összecsapást: többször is gólt szerezhetett volna. A befejezésekbe azonban állandóan hiba csúszott.

Aztán nagy nehezen csak megszületett a Loki első nagy helyzete. Erre mindössze a 27. percig kellett várni. Yannick elé pattant a labda, de a futballista ordító helyzetben a kapu fölé belsőzött tíz méterről.

Az első félóra elteltével nem sok minden változott – pedig a helyzetek alapján akár változhatott is volna. Mindkét pályán gól nélküli döntetlen volt az állás. Azaz ekkor még mindig a DVSC-nek állt az aranyérem. Az első félidő végére szép lassan megérkezett a mérkőzésbe a Debrecen. Bodnár lőhetett futtából, a labda pedig Lambulics válláról pattant tovább, majd ismét egy kecskeméti védő combjáról a saját mellkasára, majd onnan kifelé. A szituáció gyanús volt, Bodnár nem is hagyta annyiban az esetet: akkorát sprintelt a játékvezető irányába, mint amekkorát még egyik játékos sem vágtatott ezen a mérkőzésen. Szabó Zsolt játékvezető nem is habozott: az őrjöngő Bodnárnak felmutatta a sárgát a 33. percben. A szünet előtt mégis a Kecskemét szerezte meg a vezetést. Egy debreceni védelmi hibát követően Csordás Csaba csinált meg egy szép cselt, majd 16 méterről higgadtan a jobb alsóba lőtt. 1–0.

A második félidő elején megpróbált újítani a vendég csapat, s egy hatalmas helyzetet el is puskázott: Yannick húzott el a bal oldalon, majd az alapvonal magasságából visszagurított, az érkező Czvitkovics azonban csúnyán a kapu mellé gurított. Pedig szemben állt a kapuval....

A 68. percben pedig majdnem kilátástalan helyzetbe került a Debrecen (már, ami a mérkőzést illeti): Alempijevics játszott középre, a kaputól 11 méterre érkező Csordás pedig a földre rúgta a labdát, ami onnan a kapu fölé pattant. Hatalmas helyzet volt.

A Loki játékában pedig továbbra sem lehetett felfedezni az átütő erőt. Nehezen lehetett elképzelni, hogy betalál Herczeg csapata, amely mindössze a Videotonban, pontosabban a Győrben bízhatott. Pintér Attila csapata és Fortuna pedig kisegítette a címvédőt.

Győrben Sztanisics lőtt 22 méterről a 82. percben, a labda pedig megpattant egy védő lábán, s így Tujvel kapus fölött a kapu közepébe pattant. A Videon nem tudott egyenlíteni, vereséget szenvedett, s lemondhatott a bajnoki címről.

A két bajnokesélyes tehát egyaránt kikapott, így a Soproni Liga 2009–2010-es kiírásának győztese a DVSC lett!

 

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.