Bedák állkapcsa bánta

Bedák sem erre számított. Komolyabban megsérült a szombat esti, Wilfredo Vazquez Jr. elleni WBO kispehelysúlyú világbajnoki mérkőzésen Bedák Zsolt. A magyar öklözőnek ugyanis csúnyán eltörött az állkapcsa.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Az összecsapás a 10. menetben ért véget technikai K.O.-val, a magyar sarok kérésére a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet. A meccs után kiderült, hogy Bedák állkapcsa eltört az őt ért ütések következtében, ezért a magyar öklöző az orvosok kezei között kötött ki az összecsapást követően. Bedák Zsolt állkapcsa eltört, de mint kiderült, sérülése pár hét alatt rendbe jön, és a hazautazást sem kellett lemondani, az orvosok engedélyezték számára a repülést.

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.