Világbajnok Holyfield

Ismét örülhet a boksz nagypapa. Világbajnok lett ugyanis Evander Holyfield, aki George Foreman után a második legidősebb, aki világbajnoki címet szerzett nehézsúlyban. Holyfield Las Vegasban a 8. menetben végzett Francois Bothával, ezzel elhódította tőle a WBF övét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Mindörökké bajnok" címmel köszönti a CNN Evander Holyfield (43—10—2, 28) győzelmét, amely után az övé lett a WBF nehézsúlyú világbajnoki címe. A 47 éves matuzsálem a 41 esztendős Francois Bothát (47—5—2—28) győzte a le a 8. menetben. Pedig a dél-afrikai jobban kezdett, a 2. menetben meg is lepte az amerikait, de Holyfield bemelegedett, a hatodik, hetedik menetben fölénybe került, a nyolcadikban egy állra mért ütést követően Botha a padlót fogott, a mérkőzésvezető nem számolta ki, de úgy látta, Botha nem képes folytatni a küzdelmet. Ekkor szoros volt az állás, mert két pontozónál 67:66-ra Botha vezetett, egynél Holyfield 69:64-re.

Örülök, hogy lehetőséget kaptam, mert most itt az alkalom, hogy én legyek a vitathatatlan bajnok – nyilatkozta a győztes. Foreman mondta, ne törődjek a korommal. –mondta Holyfield.

Nem is törődött, 47 évesen George Foreman után a második legidősebb a királykategóriában, aki világbajnok. Big George 48 esztendősen lett az.

Evander igazi harcos, nincs bennem szégyenérzet, hogy kikaptam tőle – nyilatkozta a vesztes Botha. Las Vegasban mindössze 3100 néző volt kíváncsi a matuzsálemek összecsapására. Holyfield közel másfél évvel ezelőtt bokszolt legutóbb, 2008 decemberében Nyikolaj Valujevtől kapott ki. Abból a szempontból is sikeresen tért vissza, hogy Las Vegasban legutóbb 2003-ban vereséget szenvedett James Toney ellen. Ahhoz, hogy Holyfield álma valóra váljon, valamelyik Klicsko fivért kellene menedzsmentjének becserkésznie.

 

Leiskolázták a Dombóvár kosarasait. Már az első negyedben tetemes előnyt szerzett a Körmend. A folytatásban csak megközelítette őket a Dombóvár, átvenni a vezetést egyszer sem tudták a vendégek.

Botrány. Menesztették az északi ország gyorskorcsolyázóinak kapitányát. A gyanú szerint szexuális zaklatás történt és miatt menesztették a norvégek edzőjét, azonnali hatállyal. Persze Peter Muller edzőnek nem a munkanélküliség miatt fáj a feje, hanem amiatt, hogy vádat emelt ellene az ügyészség.

Annyira nagy a baj, hogy az UEFA illetékesei azonnali hatállyal Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit. Azaz bebizonyosodott, hogy a magyar bajnokin is bundáztak a már 200 főnyi gyanúsítottra rúgó bunda botrány. Az biztos, hogy magyar sportolót az ügyben eddig sem tanúként, sem gyanúsítottként sem hallgattak ki.

Ilyen sem volt még. A börtönből tér vissza a ringbe az egykori tehetséges öklöző. A 42 esztendős, korábbi ötszörös világbajnok Johnny Tapia március 6-án, egy egyelőre meg nem nevezett ellenféllel szemben tér vissza a profi ökölvívás világába.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

Mai névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.